minimál stílusú ház

Minden amit a minimál stílusú házakról tudni szerettél volna

A minimál stílusú házak esetében a rend és az egyszerű formák teremtik meg a harmóniát. Első látásra könnyűnek és egyszerűnek tűnik egy ilyen ház felépítése, azonban megtervezésekor komoly figyelmet kell szentelni a víz elvezetésének, valamint szerkezeti szempontból is drágábbak lesznek mint a hagyományos társaik.

A minimalizmus gyökerei

A minimalizmus európai gyökerei a Bauhausig nyúlnak vissza. 1919-ben Walter Gropius építész által alapított iskola egyesítette a korszak jelentős képző- és iparművészeit, akik a „tiszta” formát keresték. A minimál stílus ezt az egyszerű térképzést a Bauhaus koncepciójából merítette, továbbá a másik sajátossága, hogy a haladást szolgáló módon az avantgárd szolgált ihletéül. A minimalizmus esetében az auktor célja, hogy szerzeményeik közérthetőek és egyszerűek legyenek mindeki számára.

Walter Gropius

A minimál stílusú házak színpalettája különösen limitált és jellemzően fehér, szürke, antracit és fa hatású színkombinációk jellemzik. Ez a stílus meglehetősen nagy önkontrollt kíván, ezért nem igazán ajánlott azoknak, akik ragaszkodnak emléktárgyaikhoz. További fontos eleme a rend és a harmónia, ugyanis ebben a környezetben nincs helye szétszórt tárgyaknak vagy éppen rendetlenségnek.

Minimál stílus enteriőr szempontból

Enteriőr szempontjából a minimál stílus lényege, hogy levegősen rendezzük el a bútorokat, illetve üresen hagyjuk a teret, ebből következik, hogy ez a stílus rendkívül térigényes, így a kis alapterületű ingatlanokban nehéz megvalósítani. A termetesebb bútorokat szimmetrikusan, egy meghatározott ritmusban kell elhelyezni, amivel megteremthető az egyensúly, továbbá fontos szabály az, hogy a minták, színek és formák folyamatosan ismétlődjenek.

minimál stílusú nappali

Nélkülözhetetlenek az egyszerű, jó minőségű, minta nélküli bútorok, de a stíluson belül kombinálhatjuk a fémet akár fával, vagy meleg földszínekkel társítva. Az alkalmazott színek ne legyenek kirívóak, ezért a halványsárga, rozsdabarna, föld, szürke, fekete, olajzöld, fehér és bézs színek lesznek stílus kompatibilisek, valamint egyszerre maximum kettő kontrasztos szín az, amivel harmonikus összképet lehet alkotni.

A fény

Mint már fentebb is említettük, a minimál stílus lényege a hatalmas terek és a levegős elrendezés, ez viszont mit sem ér a bőséges mennyiségű fény nélkül. A természetes fény jelenlétét hatalmas nyílászárókkal, fénycsatornákkal és kívül-belül az ablakok előtt szabadon hagyott terekkel tudjuk biztosítani.

Világítás és dekoráció

A tágassági érzet növelése érdekében rakjunk mennyezetvilágítást az ülőbútorok elé, illetve lényeges elem a nagyméretű állólámpa is. Nem maradhat ki a körből a szórakoztató elektornika sem, úgy mint a nagy méretű, fekete színű televízió és Hi-Fi berendezés, dekórációnak pedig az egy csoportba rendezett, egyforma vázák vagy szögletes kaspók ajánlottak.

Konyha és konyhabútor

A minimál stílusú konyha kevés osztással érvényesül a legjobban, ezért fontos, hogy ne válasszuk el a nappalitól. A konyhabútornál felhelyezett fali csempe helyett alkalmazzunk inkább rozsdamentes acél lapot vagy hő és karcálló, színezett üveget. Ne használjunk bútor fogantyúkat, azok legyenek inkább elrejtve. A már jól megszokott felső butorsor helyett használjunk liftajtó rendszerű vagy felnyíló szekrényeket, illetve a háztartási gépek beépítettek legyenek.

minimal stílusú konyha

Amennyiben többet szeretnél tudni a minimál stílusú konyhabútorokról, olvasd el a csodabutor.hu írását.

Fürdőszoba

A fürdőkád lehet lépcsős vagy süllyesztett kialakítású, a zuhanyzó pedig épített vagy üvegfallal elválasztott. Gyakran használnak kádat és mosdót dekorbetonból, de igen népszerű a mészkő vagy nagyméretű padlócsempe felhelyezése is. A fürdőszobai szekrények legyenek beépítettek, díszletként pedig használhatunk gyertyát vagy füstölőt.

Magas vagy lapostető?

Sokakban felmerül ez a kérdés, hiszen nem csak dizájn szempontjából fontos ez a döntés, hanem a kettő közötti funkció különbséget és a megbízhatóságot is célszerű mérlegelni.

Magastető:

A hagyományos magastető esetében vitathatatlan, hogy tökéletesen megszolgálja a rá bízott teendőit, úgy mint a csapadékelvezetés, esetlegesen a napelem, vagy napkollektor felhelyezésére is kiváló, továbbá árnyékot biztosít, hőszigetelésre is alkalmas és még lehetne sorolni, hogy mennyire biztonságos megoldást jelent. A felsorolt tulajdonságok közül a vízelvezetés az, amiben egyértelműen a magas tető a jobb és ebben a tekintetben előnyösebb választás, valamint a napelem vagy napkollektor felhelyezésére is sokkal alkalmasabb ez a megoldás. A továbbiakban még azoknak kedvez, akiknek anyagi szempontból is fontos a kettő közötti különbség, hiszen a magastető lesz a költséghatékonyabb verzió és a tető minden gondja meg van oldva évtizedekre előre.

minimál stílusú ház magas tetővel

Lapostető:

A lapos tető a mai modern házak közkedvelt eleme, mindamellett, hogy remekül mutat, abszolút megbízható és teljes mértékben alkalmas a tetővel szemben elvárt funkciók betöltésére. Abban az esetben, hogyha tökéletesen meg van tervezve, akkor pontosan ugyanolyan jól tudja elvezetni a vizet, mint a hagyományos magastető és semmilyen hátrányt nem jelent ebben a tekintetben sem, Manapság már az is hozzátartozik, hogy járhatóvá építik meg, így egy álomszép tetőterasz is létrehozható a saját otthonunkban, valamint a lapostető által a belmagasságon is nyerhetünk. Minekutána a tető megépítéséhez nem faszerkezet szükséges, ezért nem kell számolni az esetleges anyagromlással sem a magastetővel ellentétben. Anyagi tekintetben valamivel drágább megoldást jelent, azonban aki mindenképpen egy modern házat álmodott meg, annak nem érdemes ezen a különbségen fennakadni, hiszen a végeredmény varázsa nem marad el.

minimál stílusú ház lapostetővel

Végszó

Összességében a minimáldizájn egyik alapköve az egyszerűség megvalósítása eleganciával és kifinomultsággal társítva, ezért ezen stílus szerelmesei a letisztultság megalkotására törekszenek. A hibátlan megtervezéshez, valamint a tökéletes kivitelezéshez elengedhetetlen a megfelelő szakszerű tudás és a felépítéshez szükséges anyagi határokat is eszerint célszerű mérlegelni. A minimál gyönyör megvalósítása bizony megkívánja a bőséges anyagi keretet, azonban a végezetül kapott látvány érdekében abszolút megéri belevágni.

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj el a legújabb cikkeinkről

Kövess minket!

Ha pedig tetszett a cikkünk oszd meg másokkal is

Facebook
Twitter
LinkedIn

Ezeket olvastad már?