Ezért drágul az építkezés

Ugyan a legtöbb cikkünket a pandémiás helyzet okozta nehézségekkel kezdjük, mégis az elmúlt pár hónapban egyre gyakrabban szegezik hozzám a következő kérdést: 

Miért drágul ilyen drasztikusan az építőipar?

Mivel a válasz jóval összetettebb, mint azt a laikus, építkezni vágyók gondolnák, úgy éreztem a következő cikkben megpróbálom a másik oldal – azaz az építőipar – helyzetét is bemutatni. Felesleges tagadni, hogy elfogult vagyok az építőiparral kapcsolatban, mégis úgy gondolom, hogy ebben a szakmában eltöltött 20 évvel a hátam mögött egy olyan rálátással rendelkezem, amely magyarázatot nyújthat az utóbbi időben JOGOSAN felmerülő „miértekre”. Alapítása óta a Helloházat a teljes átláthatóság és megbízhatóság jellemzi. Szeretjük egyszerűen a laikusok számára is érthetővé tenni azt, hogy mit is csinálunk és miért. Ugyan a generálkivitelezés nyelve nem igényel külön szakfordítót, mi mégis arra törekszünk, hogy az építkezés teljes munkafolyamatát A-tól Z-ig, köznapi nyelven ismertessük. Jelen esetben pedig a drágulások okát. Ezzel pedig nem más a célom, mint elkerülni azt az elhamarkodott (elő)ítéletet, miszerint az építőipari vállalkozások „lehúzzák” az építkezni vágyókat. Nézzük is meg milyen faktorok állnak a drágulások hátterében.

A CSOK pozitív és negatív hatása

Ugyan a CSOK kétségkívül a kormány egyik legjobb intézkedései közé sorolható, ám az is tény, hogy hatalmas nyomást tett az építőiparra, és azokra a családokra, akik háromnál kevesebb gyermeket szeretnének, vagy áll lehetőségükben vállalni. A megnövekedett kereslet ugyanis nagy – vagy inkább negatív – hatással van az árak változására. Ám, hogy az építőipar se lógjon ki a sorból, amint megnövekedett a kereslet az építkezések iránt, az építőanyagok ára is vele növekedett, ami akarva akaratlanul azt jelentette, hogy maguk az építkezések is drágultak. A 3 gyermekes CSOK-ot igénybe vevő családok egy meghatározó kezdőtőkével kezdhették a házépítést, ám a többi építkezni vágyó csak a drágulást érzékelte. A megnövekedett kereslet ugyancsak rávilágított az építőipar egyik nagy hiánycikkére, a mesteremberekre.

Nem titok, hogy az elmúlt 10 évben rengeteg szakember hagyta el országunkat, amely hatalmas nyomást tett az itt maradt, kevésbé megbízható és munkájára igényes szakemberre. Egy idő után a hiányt már nem csak a szakma, de mindenki megérezte, hiszen a mai napig több hónapos várakozási idővel kell számolni, bizonyos munkák elvégzéséhez. A nagy hiányt kihasználva, (jogosan) a kevés ám Magyarországhoz hű mesterember, a külföldi fizetésekhez hasonló árat kezdett elkérni munkájáért, ami ugyancsak befolyásolta a kivitelezések árát. Az építőipart érintő több éve fennálló kapacitásfeszültség azonban nem, hogy megoldódni nem, de inkább romlani látszik köszönhetően a kormány legújabb otthonteremtési támogatásának, amiről a Otthonteremtési program 2021 összefoglaló című cikkünkben már részletesen írtunk.

A pandémia első építőipart érintő hulláma 

A koronavírus első hulláma recesszióba taszította a világgazdaságot, felborította az ellátási láncokat, ám az építőiparban személy szerint mást tekintek az első hullámnak. A lezárást követő hónapokban az egész világ megállt, ami ugyan a vírus elleni harcban hasznosnak bizonyult, ám ahogy a legtöbb iparágat és vállalkozást az építőipari vállalkozásokat is megviselte. Egy általános bizonytalanság jellemezte a világot, és több hónapon keresztül az sem volt világos, milyen korlátozások mikor lépnek érvénybe, vagy azok kikre vonatkoznak.

A megszegésekért járó büntetéseket mondhatni gyorsabban elrendelték az országok, mint azt, hogy pontosan mik azok az iparágak, akik a korlátozások alatt is működhetnek. Tovább rontotta a helyzetet, hogy a COVID miatt teljesen leálló vagy ideiglenesen szünetelő ágazatokban – köztük a vendéglátásban, a turizmusban vagy például a szórakoztatóiparban – dolgozókkal próbálták feltölteni a kapacitáshiányt. Ám a végzettség és gyakorlattal nem rendelkező ideiglenes munkaerő, akármennyire is szerette volná pár vállalkozás nem pótolta az építőipari szakembereket.

A pandémia második építőipart érintő hulláma 

A lezárások következtében a szállítások is lelassultak, ami amellett, hogy megnövelte az építkezések várható időtartamát, az építőanyagok árát is befolyásolta. Míg a járvány ideje alatt a kapacitások kihasználatlansága miatt zuhant néhány alapanyag ára, az most mind megnövekedni látszik. Bizonyos építőanyagok – mint például az acél, bitumen és cement – ára szinte a duplájára emelkedett, ami további nyomást gyakorolt az építőiparra. Ez a rosszul működő nemzetközi ellátási lánc főként Európában és az Egyesült Államokban érezhető, és a helyzet valószínűleg az év második feléig változatlan marad, amikorra is az acéltermelés felgyorsulását várja a világgazdaság.

A műanyaggal kapcsolatban pedig a konténerek hiánya befolyásolja az árat. A távol-keleti konténer-piac ugyanis teljesen felborult, és a csökkent kapacitás mellett egy csapásra a négyszeresére nőttek a konténerszállítási díjak. Ez árban annyit jelent, hogy míg tavaly októberben 2500 dollárért lehetett konténert hozni Sanghajból Magyarországra, most ugyanaz a konténer 10 ezer dollárba kerül. A legtöbb szállításnál az áremelkedés miatt a szállítási csúszással is kell számolni, ami könnyen a házépítések csúszását is jelentheti. Ezért elmondható, hogy az előző évekhez hasonlóan, most nem a piac élénkülése vagy a megnövekedett munkadíj okozza az előző évekhez viszonyított árbeli különbséget, hanem az alapanyagok és a logisztika drágulása tehető felelőssé az áremelkedésért. Ez adatokkal szemléltetve annyit jelent, hogy az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 4,3 %-kal magasabb volt márciusban a 2020-as évhez viszonyítva ám a termelés is 11,5 %-al nagyobb volt. Az építőipar termelői árát pedig az első negyedévben egy 7 %-os növekedés jellemezte az előző évhez hasonlítva.

Generálkivitelezés a Helloházzal 

Már számos cikkünkben részleteztük miért jó választás a Helloház jövendőbeli otthonod felépítéséhez, ám beszéljenek most a számok helyettünk. A weboldalunkon megtalálható 3D házterveknél a részletes műszaki leírás mellett az árainkat is megtalálhatod. Ezek az árak pedig minden beépített terméket tartalmaznak, amelyet a részletes műszaki leírásban tételesen is megtalálsz. Amennyiben az általunk megadott tartalom bármelyikét módosítanád, a többletköltséget azonnal ki is számíthatod. Cégünk a tervezési módosításokért, egyeztetésekért nem számol fel extra költséget. Műszaki tartalmunk és árszínvonalunk hűen tükrözi, hogy a Hello Ház Kft. elkötelezett híve a minőségi építőipari szolgáltatásnak. Az árgarancián felül pedig van egy további jó hírünk: a Helloház által használt korszerű építési technológiáknak és profi logisztikának köszönhetően, akár 10 hónap is elég lehet egy 100 m2-es tégla teherhordó falazatú, egyszintes családi ház kulcsrakész átadásáig. Ezt a határidőre történő átadást pedig kötbér ellenében is bátran vállaljuk, még ebben a csúszással teli (új)világban is. 

Amennyiben sikerült felkeltenünk érdeklődésedet, ne habozz felkeresni csapatunkat – akik előzetes egyeztetés alapján – személyes konzultációra is lehetőséget biztosítanak. Figyelmedbe ajánljuk az általunk kínált közel 50 Új-építésű projektjeinket Kecskeméten, melyek közül pár ingatlanunk akár gyors átadással is elérhetővé válhat az érdeklődők számára a következő pár hónapban.  Mi gondoskodunk róla, hogy álmaid otthonának kivitelezése – még a pandémia alatt is – gördülékenyen és problémamentesen menjen végbe. 

Előfinanszírozás

 

 

Ár-garancia

 

Idő garancia

 

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj el a legújabb cikkeinkről

Kövess minket!

Ha pedig tetszett a cikkünk oszd meg másokkal is

Facebook
Twitter
LinkedIn

Ezeket olvastad már?