Megakaszthatja a hazai építőipart a háború

Mára talán mindenki tisztában van azzal, hogy a szomszédunkban háború dúl. Az is egyre világosabb, hogy az orosz-ukrán konfliktus nem csak a két országot, de a velük gazdasági kapcsolatban állókat is érzékenyen érinti. Jelenleg több ágazat jövője és teljesítménye kétséges, de mindközül az építőipari hatások lehetnek a legszámottevőbbek.

Az áruhiány és a drágulás sem elképzelhetetlen

Oroszország a világ legnagyobb búzaexportőre, Ukrajnával együtt a globális búzaexportpiac nagyjából 29 százalékát teszi ki. A két ország ugyanakkor nemcsak a mezőgazdaságban jeleskedik, nyersanyagokban is valósággal dúskálnak, ami az építőipar számára elengedhetetlen alapanyagot jelent – írja elemzésében a Portfolio. A gazdasági portál szerint mindkét ország nagybeszállítónak számít a fémek és más nyersanyagokat illetően, Európa több országát is ellátják például rézzel. Ukrajna emellett ásványokat, vegyi anyagokat, sőt szállítási eszközöket is előállít. Csak hogy értsük: az oroszok a globális rézkészletek mintegy tizedéért felelnek, az elektronikai eszközgyártás mellett az új építkezések több területén is elengedhetetlennek tekinthetők. (A réz a szaniter csőhálózat, a fűtésberendezés, a gázvezeték és az elektromos vezetékek esetében sem mellőzhető anyag.) Az ázsiai nemzet továbbá a nikkel (akkumulátorok kulcsfontosságú nyersanyaga) és a platina fő termelője is. Ez az előkelő pozíció viszont most akár oda is lehet a háborús helyzet miatt, vagyis áruhiány és jelentős drágulás alakulhat az építőipar egyes szegmenseiben.

A Portfolio szerint félő, hogy a jelenlegi helyzet miatt nem csak fennakadások lesznek az ellátási láncokban, hanem meg is szakadhatnak, ami az ukrán és orosz termelés leállása miatt következhet be. A háborúban álló felek ugyanis a hadieszközeik teremtésére áldozzák majd erőforrásaikat, nem pedig az exportra koncentrálnak. A fegyveres konfliktus által előidézett további változás a hazai munkaerőpiacon lesz megfigyelhető. A gazdasági lap felidézi, az ukránok jelenléte nem ismeretlen az magyar építőipar szereplői számára, az elmúlt években ugyanis ez a terület szívta fel a legtöbb külföldi segédmunkást és szakmunkást. Ez azonban a jelenlegi helyzetben áldás és átok is lehet egyben, miután a hazánkba menekülők egy részét az építőipar továbbra is képes lesz foglalkoztatni, de ha nagyobb tömeg próbál majd elhelyezkedni a piacon, az könnyedén sokkot idézhet elő. Ezzel szemben a másik eshetőség az, hogy a magyar építőiparban dolgozó ukrán férfiak megkapják behívóikat. Ez pedig azt jelentené, hogy a hivatalosan számon tartott mintegy 35 ezer külföldi építőipari munkásból, nagyságrendileg 8-10 ezer fő hagyná el a piacot. Azaz a jelenleg is komoly munkaerőgondokkal küzdő ágazat (egyes szakmai vélemények szerint nincs olyan alapszakma, ahol ne lenne szakmunkás és mérnökhiány) óriási pofont szenvedne el.

építkezés, építőipar

A türelem szakértelmet terem

Mondanunk sem kell, a jelenlegi munkaerőállomány állapota és összetétele a vállalatok jelentős részét érinti. Ebből következően nem ritka, hogy bár a megrendelők megbíznak egy szimpatikusnak tűnő vállalkozót olyan egyszerűnek tűnő munkákkal, mint egy átlagos felújítás, vagy kisebb korrekciós munkálatok, de a kivitelezés évekig elhúzódik, illetve a végeredmény sem éppen úgy sikerül, ahogy azt eredetileg eltervezték. A sok kellemetlenséget elkerülve aztán a megrendelők inkább beletörődnek és elfogadják a kialakult állapotot. A valóban hozzáértő szakemberek ugyanakkor azt javasolják, hogy bármilyen nehéz is elérni, inkább türelmesen várjunk egy megbízható, nagy hatáskörrel rendelkező generálkivitelezőre, aki gondosan felméri a helyzetet, legyen szó akár építkezésről, akár felújításról és ehhez mérten szab egy határidőt és összeget. Mivel ők vállalják a felelősséget, ezért nem érhet olyan meglepetés, mint egy magánvállalkozónál, bármennyire is először ők tűnnek sokkal inkább kézenfekvőnek. A megfelelő generálkivitelező kiválasztása először lehet, hogy nehéznek bizonyul, azonban nagy segítség lehet a referenciák alapos megfigyelése, illetve különböző szakvélemények figyelembevétele és megfontolása.

Szerencsére a Hello Ház Kft. szolgáltatásaival szinte minden probléma elkerülhető, hiszen a cég még a gyakran szoros határidők ellenére is elkötelezett híve a minőségi építőipari szolgáltatóknak. Amennyiben szeretnél bővebb információhoz jutni rólunk és az általunk kínált szolgáltatásokról, úgy keresd csapatunkat – akik előzetes egyeztetés alapján – személyes konzultációra is lehetőséget biztosítanak. Mi gondoskodunk róla, hogy álmaid otthonának kivitelezése – még a pandémia alatt is – gördülékenyen és problémamentesen menjen végbe, hogy egy gondmentes életért ne a tengerpartra kelljen menekülnöd.

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj el a legújabb cikkeinkről

Kövess minket!

Ha pedig tetszett a cikkünk oszd meg másokkal is

Facebook
Twitter
LinkedIn

Ezeket olvastad már?