TOP 5 legszebb konyha

Amerikai konyhán gondolkodik? Mutatjuk az előnyeit és hátrányait

Az amerikai konyha – ellentétben a hagyományos konyhákkal – egy olyan helyiséget jelent, mely a nappalihoz vagy étkezőhöz rendszerint egy pulttal kapcsolódik. Az amerikai konyha elterjedését a főzés folyamatának radikális változása tette lehetővé: a félkész és mélyfagyasztott termékek megjelenésével a nagyobb rendetlenséggel járó munkák (például nyersanyagok tisztítása és hámozása, előkészítés) jelentősen lecsökkentek. A főzés ennek köszönhetően ma már gyakran szociális, kulináris tevékenységként jelenik meg. De vajon melyek a legnagyobb előnyei, s mik a hátrányai?

Viszlát szorongás

Az amerikai konyha talán legnagyobb előnye, hogy tágassá és világossá varázsolja még a szűk lakásokat is. Gondoljunk csak bele: adott egy 7 négyzetméteres konyha, egy 12 négyzetméteres étkező és egy 18 négyzetméteres nappali, melyek bár nem annyira kicsik, mégsem egy 37 négyzetméteres tágas térként vannak jelen az ingatlanunkban. Ráadásul azt eredményezik, hogy főzéskor szinte szorongunk a konyhában, ahol ha több dolgot készítünk egyszerre, akkor hamar elfogyhat az összes helyünk. Ezzel szemben egy amerikai konyhában nem csak a főzés lesz élvezetesebb, de a nagyobb tér hangulatosabbá és otthonosabbá teszi az otthonunkat.

Sokkal kényelmesebb

Egy nyitott nappali-konyha-étkező relációnak jelentős kényelmi értéke lehet abban az esetben, ha a fogásokat egy nagyobb vendégség esetén, vagy egy vasárnapi ebéd alkalmával kell felszolgálnunk. Hiszen egy különválasztott helyiségű ingatlanban mi történik ilyenkor? A házigazda úgy rohangál az egyes fogások között az étkező és a konyha között, mint pók a falon. Egy amerikai konyhával ugyanakkor mindez a múlté lehet, és evés közben akár a plazma tv-n nézhetjük a kedvenc sorozatunkat is.

Senkinek sem kell elszigetelődnie

S ha már tv nézés: a hagyományos konyhák esetében gyakori probléma, hogy a családtagok külön helyiségben tartózkodnak egy nagyobb főzés alkalmával, azaz a szakács teljesen elszakad a családjától. Ám minél szervesebben kapcsolódik a konyha egy ingatlan más közösségi helyiségéhez, annál kevésbé lesz magányos az, aki sok időt tölt a főzéssel. Így ha egyben vannak a különböző terek, akkor egyrészt láthatjuk, ki mit csinál, de egy baráti összejövetel idején a beszélgetésbe is bekapcsolódhatunk.

Felfordulás a konyhában?

Természetesen a nappalival egybe nyitott konyhának a megannyi előnye mellett lehetnek azért rossz tulajdonságai is. Ilyen például a rendetlenség, mely egy amerikai konyhában azonnal láthatóvá válik. Így a tulajdonosoknak érdemes a konyhában folyamatosan rendet tartaniuk, vagyis egy főzést követően mindig elpakolniuk maguk után. A koszos edények halma ugyanis nem biztos, hogy vonzóvá teszik a lakást a vendégek számára, főleg ha valaki a saját otthonában kiemelt figyelmet fordít a tisztaságra és a rendre.

Emellett arra is érdemes figyelni egy amerikai konyhában, hogy minden tárgynak meglegyen a pontos helye, amivel a pulton csak a legfontosabb tárgyak lesznek láthatók. Ez aztán nem csak a rendetlenséget segít majd elkerülni, de nappaliba belépők szemét is gyönyörködtetheti.

TOP 5 legszebb konyha

Szagok a konyhában

Az amerikai konyhák további hátránya az is, hogy a főzéssel járó szagok az egész lakásban elterjedhetnek, amennyiben a helyiségben nincsen megfelelő páraelszívó beépítve. Persze még ez a technológia sem feltétlenül garantálja, hogy minden szag eltűnik a lakásból, dehát annyi baj legyen, ki is akarná kisöpörni a házából egy finom húsleves illatát!

Kevesebb hely a pakolásra

Végül az amerikai konyhák kapcsán nem kerülhetjük meg azt a tényt sem, hogy minél kevesebb a fal egy helyiségben, annál kevesebb könyvespolc, komód, szekrény fér el benne. Ez pedig egy amerikai konyha-nappali relációban hatványozottan igaz, ezért a különböző helyiségek tervezésnél érdemes előre elgondolkodni ezen. Hiszen amennyiben korábban valakinek az 5 ezer darabból álló könyvtára 32 méter falfelületet foglalt el, akkor bizonyára egy 4 méteres falfelület nem lesz elegendő a könyvek elhelyezésére.

A fentiekből is látható, hogy egy amerikai konyha mennyi előnyt tartogat, s hogy mennyire fontos élettér lehet egy család életében. Persze mint mindennek, azért ennek is vannak hátrányai, de azok messze nem megoldhatatlanok. Ugyanakkor, aki amerikai konyhát szeretne az otthonába, az forduljon olyan szakemberhez, aki pontosan képes megtervezni és adott esetben kivitelezni a helyiséget, hogy az a lehető legpraktikusabb legyen. A HelloHáz pont ebben tud segíteni.

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj el a legújabb cikkeinkről

Kövess minket!

Ha pedig tetszett a cikkünk oszd meg másokkal is

Facebook
Twitter
LinkedIn

Ezeket olvastad már?